A fénytechnikába még beleférne egy vill. a szélvédõ mögé is, ill. ami fontos lenne a kocsi magasságából adódóan, hogy hátra is felkerülhetne egy pár ledes villogó, mint pl.: ami a rendõrségi Ducatón van. Egyébként tényleg látványos!
Szerintem az autó szép, a terelõfénynek nem sok értelme (a magassága miatt nem látható). A búrák a tetején, gondolom amikor eltört egy kék akkor olyannal pótolták, amilyen éppen volt a közelben, nem látom benne a logikát. A rendszám környékén lévõ ledek túl alacsonyan vannak, szerintem nem igazán észlelhetõ egyik sem. De még az is lehet, hogy a fényszóró és a távfény " elnyomja " a kis kék-piros pislogókat. Bocsi, nem akartam a kocsit lehúzni, de szerintem túlzottan csicsás!
A piros/kék LED-ek védelmében annyit tennék hozzá, hogy a hatalmas reflektorok csak bizonyos körülmények között (lakott területen kívül, rossz látási viszonyok esetén) világítanak, így csak ritkán nyomják el a kiegészítõ fényeket. Az elhelyezésükkel sincs gondom, nagyjából olyan magasságban vannak, mint egy személygépkocsi hûtõrácsán (ha ott látható, akkor itt is). A külsõ megjelenés megítélése egyéni ízlés dolga, ha a tulaj így kicsöveztette, akkor neki biztos így tetszik. (Tényleg skacok! Van erre a csövezésre valami rendelet?)
A villogókról annyit, hogy logikai úton másra nem tudtam következtetni, mint hogy próbálják követni azt az irányzatot, miszerint /szembõl/ bal oldalt a piros, jobbon a kék, csak mivel Octaviáknál is a piros elnyomja meszirõl a kéket, és mindenfélének látni, valszeg enyhítés képpen bekerült 1 kék és 1 fehér.A ledeknél is követték a balra piros, jobbra kék elvet.A szín összeállítás nekem bejön, a rács és a távfény gyönyörû így együtt, a terelõ meg hát így sikerült, ez az 1 negatívuma van szerintem....
Az elsõ "dögráccsal" kapcsolatban annyit, hogy mûbizonylat köteles, amellyel le kell vizsgáztatni. Látványos, de nem túl elõnyös a "gyengébbeknek"! Az EU -ban már tiltja egy rendelet (érdekes, hogy nálunk ez sincs még jogharmonizálva) a gyalogosbalesetek miatt.
isti
[Sep 04, 2006 at 09:18 PM]
Szerintem nem itt kellene kezdeni a gyalogosok biztonságának növelését hanem az emberek mentalitásába bele kellene nevelni hogy van más is magukon kivül! Ez most elég drasztikusnak hangozhat de szerintem igy van. Kecskeméten lakom és ott a centrumban elég sok zebra van, na most csúcsforgalomban amikor a gyalogos is oda akar érni idõben, elõnyt élvez a zebrán és átmegy az úton, arra nem gondolva hogy az autós amelyik megállt neki, lehet hogy az elõzõ 6 zebránál megállt gyalogos miatt. A 7.nél meg már ideges hogy mindegyiknél meg kellett állnia és még elpróbál menni a gyalogos elõtt vagy után és ebbõl származnak balesetek. Ezek a dolgok akkor estek le nekem igazán amikor megkaptam a jogsimat 2 éve. Meg az is nagyon idegesítõ amikor egyenként libasorba lépnek le a gyalogosok és kb 2 méter helyet kihagynak maguk között hogy véletlen se tudjon az autós köztük elmenni. Valahogy ezeket a dolgokat meg kellene oldani hogy egy nyugodtabb és baleset mentes országban élhessünk (Ezeket a saját tapaszalataim alapján írtam, és garantálom hogy egy gyalogosnak sem lett semmi baja e gondolatmenet kigondolása során) Remélem többen egyet értenek majd velem.
Balogh László
[Sep 04, 2006 at 09:23 PM]
Én úgy tudom, új autók már nem jöhetnek ki ilyennel, a régiek meg "kaptak egy kis idõt" De lehet tévedek!
isti
[Sep 04, 2006 at 09:30 PM]
Egyébként a verda nagyon zsír, csak mint ahogy más is irta a terelõfény nincs túl jó helyen, és a galytörõ komolyabbá teszi ami nekem nagyon tetszik.
Szerintem kicsit gondoljunk bele a nevébe: GALLYTÖRÕ. Ez egy speciális mentõszolg. autója, nyilván olyan helyekre kell mennie, ahol nem hagyományos mentéseket bonyolítanak. Itt én technikai szerepet látok a rácsnak, erdõkben, bozótban hasznos is lehet, hogy nem a hûtõrácsot stb, törik össze a különbözõ akadályok. Én még nem hallottam, h ez be lesz tiltva, nade szerintem, azoknál az autóknál, ahol tényleg szerepe van , oda kellenek. Nem csak azért találták ki, h a belvárosban keménykedjenek vele
komolyan azt gondolod h ezt a Vitót kiviszik terepre? egyrészt az elsõ fûcsomón elakadna (még oldalt is van küszöb meg egyébként is alacsony a hasmagassága). meg az autó fényezésén az elsõ bokor után többtízezres (százezres?) kár keletkezne. ugyh én ezt inkább csak egy öncélú díszítõelemnek tartom, ami ráadásul veszélyes. egyébként az EU tényleg tiltólistára tette - legalábbis megszigorította a használatát, valós indok kell a felszereléshez.
isti: ha ne adj isten téged (vagy barátod/rokonod/stb) üti el egy "rácsos" autó, akkor lehet h megváltozik a véleményed. mert komoly különbség lehet egy "gyári" és egy gallytörõs autó okozta sebesülések közt. és ha megtörtént a baj, akkor nem azon agyalsz, h az autós öt vagy hat zebránál lassított, hanem azon h túléled-e vagy sem.
Balogh László
[Sep 05, 2006 at 09:18 AM]
Osztom pester véleményét. Láttam már rendeltetésszerû használatra szánt gallytörõt, igaz nem Mercedesen hanem Niván. Ja, és valahogy nem volt lekrómozva. Hogy miért?
azért ahogy olvasom a hozzászólásokat nálatok nincs "tökéletes" autó,vagy az autóba,vagy a felszereltségébe tudtok belekötni. (és ezt nem azért írom,mert én „vadásztam” hanem ez tény) 1-2 hozzászólással egyetértek,de azért sokkalom,hogy ennyire belekötöttetek. Mindenki tudja,hogy van 1 bizonyos keret,és szerintem a mai világba (árakat nagyjából ismerve) nem olyan 1szerü felszerelni 1 ilyen autót. Azt is tudom,hogy mindenki a véleményét írja,de (szerintem) eléggé leigáztátok ezt az autót,pedig annyira nem rossz.
A gyalogos témára meg csak annyit,hogy mind a gyalogosok,és a gkv is tehetnek a balesetekrõl. Azt hogy ki hibázott többet döntsék el a rendõrei,de szerintem majdnem 1-1-re tehetõ az arány,szal….
„dögrács”-ról meg annyit még,hogy nem csak ezen (ha egyáltalán jogtalanul van fent) a gk láttam jogtalanul,de ez sem érdekel,ha normálisan közlekedik vele,mert gondolom ad az autójára,és tetszik neki ezért szerelte fel…..
Zsékonak igaza van, ha egy autó a 90 %-nak tetszik, akkor tuti jöv vki, aki egy jelentéktelen hibába beleköt! Az anyagiakról meg: sokaknak nincs háttérinfoja, arról, h mit ,h , magyarul nem értenek az egészhez semmit, cs annyit, h kék/kékpiros és villog, meg (...)jó a hangja...
Egyébként a www.skm.hu -n találtok bõvebb infot a kocsi felszereltségérõl+ a kezdõlapon szvsz ennek látszik a hídja, cs akkor még rendszerben voltak a búrák.
Balogh László
[Sep 05, 2006 at 05:40 PM]
Én egyáltalán nem éreztem negatívnak a hozzá fûzött kritikákat, sztem mind építõ jellegû. Azonkívül szerintem mindnyájan örülünk az autó puszta létének, és senki nem blekötési szándékkal fogalmazta meg a véleményét.
„dögrács”-ról meg annyit még,hogy nem csak ezen (ha egyáltalán jogtalanul van fent) a gk láttam jogtalanul,de ez sem érdekel,ha normálisan közlekedik vele,mert gondolom ad az autójára,és tetszik neki ezért szerelte fel…..